Szinte minden ember fejében megfordul a kérdés: létezhet örökélet? Hogyan lehetne elérni hogy örökké éljünk? A halál, a dolgok végessége annyira beszôtte magát mindennapi életünkbe, hogy a legalapvetôbb kérdés eszünkbe sem jut: miért halunk meg?
A legtöbb ember triviálisnak ható igazságokra hivatkozna ha egyáltalán megfordulna a fejében ilyesmi: a dolgok amoritázlódnak; mindennek vége van egyszer, és hasonló közhelyekre hivatkozná - pedig ha belegondolunk, egyáltalán nem tunik feltétlenük szükségesnek ez a végesség.
Régóta ismert tény, hogy az élôlényeket alkotó részecskék folyamatosan cserélôdnek: tíz év alatt testünk több mint 90%-a kicserélôdik. Születésünktôl csaknem életünk feléig folyamatosan fejlôdünk - a felvett energiamennyiség ezután se csökken: bôven elegendô lenne a hibás sejtek cseréjére. Hogy miért kezdi testünk mégis az öregedés jeleit mutatni, annak rendkívül egyszeru és megdöbbentô oka van: halálra vagyunk programozva. Az emberi géntérkép elkészítésével egyre közelebb kerülünk az öregedésért felelôs kód megtalálásához. Az egereket végzett kisérletek egyre több sikerrel járnak, olyannyira, hogy a Vatikán szükségét érezte a kisérletek betiltásának, arra hivatkozva, hogy azok az örökéletet célzó kutatások, s ez szemben áll Isten akaratával. A talán nem is nagyon távoli jövôben "elôállítható" lesz az örökké fiatalos emberi lény.
Hogy miért alakultak ki a pusztulásra ítélt lények, s hogyan lehetséges az, hogy ôk, s nem az "örökéletűek" terjedtek el, arra sokáig nem találtam megfelelô magyarázatot, pedig egyszeru evolúciós oka van.
Nézzük meg, milyen sors vár egy örökéletű (nem öregedô) fajra! Ideális esetben nincs olyan másik faj, amelyik ezekket a lényekkel táplálkozik, és a szaporodás a fajban igen ritka. Könnyen belátható, hogy ez hosszú távon a faj kihalásához vagy nem idális helyzet kialakulásához vezet. A rendkívül gyér szaporodás miatt a faj evolúciója szinte megáll, így mikor kialakul majd egy olyan faj, amely ezen örökéletűekkel táplálkozik (az evolúció mindig utat talál a szabad energia felhasználásához), akkor a lényeink nem tudnak idôben "lépni", a lassú evolúciójk miatt kihal a faj, mielött elterjednének a védekezni képes egyedek - hacsak el nem kezdenek gyorsabban szaporodni.
Nem ideális esetben - mely mint látható, mindenképp kialakul egy idô után - a lények nem öregszenek, mégis meghalnak: ha túl gyorsan szaporodnak, akkor hamarosan táplálékhiány lép fel, ha pedig vannak ôket fogyasztó ragadozók, akkor nagy eséllyel ezért hal meg elöbb-utóbb minden egyed, teret adva a következô generációnak. Mindez ahhoz a furcsa eredményhez vezet, hogy életképesebb lesz az az egyed, amelyik energiáit nem tartalékolja "örökké", hanem a faj átlagéletkorába esô idejében használja fel azt szaporodásra, védekezésre és egyéb hasznos dolgokra. Ez már egyenes úton vezet az öregedés kialakulása felé.
Valószínűnek tartom, hogy az evolúció kezdetén léteztek összetett, normális körülmények között örökké élô lények, idôvel azonban kiszorították ôket a halálra programozott társaik. Ezért halunk meg mi is.
Video (Varga Gábor), 2001.II.7.
Zizznek, egy temetôbeli séta emlékére.
(Vélemény/hozzászólás írása)